Apassionata

Európa legnagyobb lovas és táncos színháza

Az Apassionata Európa legnagyobb lovas színháza, mely évről-évre új, monumentális produkcióval jelentkezik. Az előadásokat közel 100 nemzetközi fellépő – táncosok, zenészek, művészek –, valamint több mint 50 ló – a világ legnemesebb, legritkább fajtáiból – teszi látványossá, a legnagyobbtól a világ legkisebb csődöréig. A két órás show lenyűgöző technikai és fényeffektusokkal, elbűvölő jelmezekkel, kosztümökkel és kizárólag az alkalomra komponált zenével készül, és évente több mint fél millió nézőt szórakoztat.

 

A 2014-es produkció, az "Aranyösvény" során 135 tonna homok, 1,5 tonna alom, 1,5 tonna széna és 1,2 tonna zab került felhasználásra. Az előadást olyan, a lovas világban ismert és kedvelt trükkök díszítik, mint például a „magyar posta” látványelem, de nem ez a pro- dukció egyetlen magyar vonatkozása: a show kiemelt rendezője ugyanis Román Sándor koreográfus, a táncosok pedig az ExperiDance nemzetközi tánckarából kerültek ki. A premierre 2014. november 1-jén került sor a németországi Riesában, a SACHSEN Arenában, többszörös teltház előtt. Az eseményről az M1 Híradó, a Duna TV és a Magyar Nemzet is beszámolt. Az APASSIONATA jelenleg – Németországon kívül – Svájcban, Dániában, Ausztriában, Csehországban, Belgiumban és Finnországban turnézik.

 

Az Apassionata 2018-as produkciója a "Der Magische Traum" (A Mágikus Álom). Az előző darab óriási sikerének köszönhetően a színpadi rendező ismét Román Sándor lesz. Az ExperiDance alapcsapatának és az Apassionata show táncművészei több héten keresztül próbáltak együtt a budapesti Váci úti székház próbatermében. Premier, európai turnébemutató, 2018. október 20-án, Riesában.

Az előadás egy titokzatos időkapszula történetét meséli el, amely csaknem 100 évig titokban pihent. Amikor Claude gimnázium igazgató kezébe kerül, meglepõ felfedezéssel szolgál: többek között egy, az ősei által írt levelet tartalmaz, az utókor számára nyugtalanító sorokkal. Ezt a korabeli diákot is Claude-nak hívták, és ….. a dédapja volt.


Az Apassionata és az ExperiDance kreatív alkotóstábja és előadóművészei immáron 2006 óta dolgoznak azon közösen, hogy nézőiket megörvendeztetve, megújulva évről-évre jobbat, szebbet és többet adhassanak.

Támogatóink